2012. március 21., szerda

Ratatouille (Francia lecsó) - Krisztu


Hát igen, ennek is eljött az ideje. Már a mese (L'ecsó) óta tervben volt, pedig annak megvan vagy 5 éve is hogy először láttuk. Sokféle recept és elkészítési mód kering a világon, megpróbáltam megkeresni azt ami az eredeti elkészítést és a mi ízlésvilágunkat ötvözi. Íme.

A padlizsánt és a cukkinit, alaposan megmosom, levágom a végeiket, majd kb fél centis karikákra vágom és olíva olajjal (nagyon vékonyan) megkent serpenyőben mindkét oldalukat 1-2 percig pirítom. Ha kész, papírtörölközőn hagyom hűlni. Egy nagy lila hagymát fél karikákra vágok, a pritaminpaprikát, a zöldpaprikát és 3db paradicsomot is felkarikázok, lehetőleg olyan vastagságúra mint a padlizsánt és a cukkinit, ezeket egyelőre félreteszem. A maradék paradicsomot és paprikát apróra vágom és egy kis vízzel szaftos, sűrű mártást főzök belőle, ezt fűszerezem, sóval, fokhagymával, bazsalikommal, kakukkfűvel és egy kevés rozmaringgal.
Egy tűzálló tálat vékonyan kikenek olíva olajjal, a pirított padlizsánt és cukkinit a felkarikázott hagymát, paprikákat és paradicsomot felváltva rétegezem, majd leöntöm a fűszeres paradicsomos mártással.
A sütőt előmelegítem 200 fokra és alsó-felső sütésen kb 40 percig sütöm, a lényeg, hogy egy kevés levet eresszen.
  • 2db padlizsán
  • 2db cukkini
  • 1db pritamin paprika
  • 3db zöldpaprika
  • 7db paradicsom
  • 1 nagy fej lila hagyma
  • 3-5 gerezd fokhagyma
  • 2tk bazsalikom
  • 1tk kakukkfű
  • fél kk rozmaring
  • olívaolaj
Rétegezve mártás és sütés előtt:


Aki ügyesen rétegezte (ahogy nekem most nem sikerült)  az tálaláskor egy ilyen szép végeredményt fog kapni: (forrás: A table for two)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése