2014. március 25., kedd

Kolbászkrémes koszorú - Krisztu, Zoli





Limara medvehagymás koszorúja alapján készült ez a finomság néhány változtatással. Először sonkás-sajtos töltelékkel szerettem volna készíteni, de nem volt elég sonka itthon, (bolt meg még mindig baromi messze van) így maradt ez a változat. Sokkal jobban ízlett mint a medvehagymás, de azt is mindenképp érdemes kipróbálni. Ha véletlenül nem fogyna el még melegen, akkor zárt műanyag dobozban tartva 2-3 napig friss marad.

A tészta hozzávalóit a kenyérsütő üstjébe pakolom a következő sorrendben: 2dl víz, 15dkg tejföl, 1 felvert tojás, 0,5dl olaj, só, bors, liszt és az elmorzsolt élesztő. Dagasztás-kelesztés programon elindítom.
Míg a tészta készül elkészítem a tölteléket.
A kolbászt megnyúzom, feldarabolom és a mustárral, tejföllel késes aprítóba teszem. Addig dolgozok rajta a géppel, míg nagyjából egynemű, sűrű krém nem lesz. A kolbász szárazságától és persze ízléstől függhet, hogy mennyi tejföl, illetve mustár kell bele. Ha kész, felhasználásig hűtőben tartom.
Az elkészült tésztát megfelezem, míg az egyikkel dolgozok, addig a másik visszamegy a kenyérsütőbe pihenni. Erre csak azért van szükség, mert nem férnék el a deszkán. :)
A tésztát kb 2-3 mm-re nyújtom, a szélébe töltök egy adag kolbászkrémet, behajtom és levágom.
A levágott töltött tésztát kicsit összesodrom, majd félbehajtom és megcsavarom, végül a két végét egymásba nyomva koszorút formázok belőle (Lásd: fázisfotók), majd 20 percet pihentetem.
A kész koszorúkat egy felvert egész tojással lekenem, megszórom lenmaggal és előmelegített 180 fokos sütőben készre sütöm. Nekem ehhez 23 perc kellett alsó-felső sütéssel.
Előfordulhat, hogy nincs jól összesodorva a betöltött tésztacsík, így sütés közben esetleg kissé szétnyílhat, de szerintem ettől csak mutatósabb lesz a koszorú, az ízén nem változtat.
Ha maradna ki a krémből -bár nekem nem szokott- az melegszendvicskrémnek tökéletes.

Ebből a mennyiségből 14db, kb 10dkg-os koszorú lett.
  • 2dl víz
  • 15dkg tejföl
  • 1 tojás + 1 a kenéshez
  • 0,5dl olaj
  • 2 tk só
  • 1mk bors
  • 60dkg liszt
  • 2,5dkg élesztő
  • díszítéshez lenmag (elhagyható)
Krémhez:
  • 15dkg füstölt kolbász
  • 2 ek mustár
  • 2 ek tejföl
 Ára kb: 450ft (2014. március)
Tejföl 110ft (215ft/300g)
Tojás 56ft
Olaj 20ft (399ft/l)
Liszt 60ft (99ft/kg)
Élesztő 25ft (49ft/db)
Kolbász 150ft (999ft/kg)
A többi hozzávaló a kertből való saját termesztés vagy olyan kis mennyiség, hogy nem tudok rá aktuális árat számolni.


"...tésztát kb 2-3 mm-re nyújtom, a szélébe töltök egy adag kolbászkrémet..."

"...behajtom..."

 "...levágom..."


"...levágott töltött tésztát kicsit összesodrom..."

"...majd félbehajtom..."

"...és megcsavarom..."


"...végül a két végét egymásba nyomva koszorút formázok belőle..."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése