2013. július 29., hétfő

Csemege uborka - Krisztu, Zoli





Néhány éve van kertünk, de eddig csak lekvárt, befőttet és zöldségkrémeket tettem el. Tavaly már tervbe vettem a csemegeuborkát is, de olyan gyatra termés volt, hogy még enni sem tudtunk róla, nem hogy eltenni.
Az idei évben viszont kárpótolt minket a természet, nem győzzük szedni és eltenni, azt hiszem kicsit több is lesz, mint ami a következő szezonig elfogy.
Mi úgy szeretjük az uborkát, ha roppanós és édeskés-fűszeres, ez a recept a mi ízlésünket tükrözi.

Az uborkákat alaposan megmossa és lesikálja Zoli. 
Míg ő sikál addig én elkészítem a felöntőlevet.
Egy lábosba kimérem a cukrot és a sót, hozzáöntöm az ecetet és a vizet és a többi fűszerrel együtt felteszem forrni. Többször megkeverem. Amíg várom hogy felforrjon a lé, addig az uborkákat tisztára mosott befőttes üvegbe teszem, szorosan egymás mellé.
Ha a lé már forr elzárom alatta a gázt és elkeverem benne a tartósítószert. A forró lével színültig töltöm az üvegeket szorosan rácsavarom a tetőt, néhány percre fejre állítom, címkézem és felhasználásig hűvös sötét helyen tárolom.
Előfordul, hogy egy nap nem tudunk annyi uborkát leszedni, hogy érdemes legyen eltenni, ilyenkor felhasználásig mosatlanul hűvös helyen tárolom. Majd ha már összegyűlt a mennyiség, akkor a korábban szedettet egy órára hideg vízben áztatom. Így a vizet fogja felszívni, nem pedig a befőttes üvegből a felöntőlét.

Ez az adag 5 liter uborkához elég.
  • uborka
  • 1 csomag Haas uborka tartósító
  • 3 db babérlevél összevágva
  • 2 mk szárított kapor vagy egy kis csokor friss
  • 3 mk egész mustármag
  • 2 mk egész koriander
  • 15dkg cukor
  • 8dkg só
  • 3dl 10%-os ecet
  • 2 lier viz
Ára kb: 160ft (2013.július)
Uborka tartósító 49ft
Mustármag 16ft (49ft/cs)
Koriander 12ft (49ft/cs)
Cukor 37ft (249ft/kg)
Só 7ft (89ft/kg)
Ecet 33ft (110ft/ü)
A többi hozzávaló saját termesztés vagy olyan kis mennyiség, hogy nem tudok rá aktuális árat számolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése